bla,bla, bla...
büszkeség. kemény szó, és súlytalanul dobálózunk vele. általában magunk és szeretteink cselekedeteinek és tulajdonságainak halmazából válogatjuk ki, mi az amire igen, és mi az amire nem vagyunk büszkék. most túl gyorsan gondolkozok, és lám hirtelen tör ki belőlem, hogy nincs olyan komplex ember, akinek csak ilyen tulajdonságai vannak. mégis olyan ember van, akire úgy egészében tekintve büszkék tudunk lenni, és nem szégyen azt mondanunk, hogy -büszke vagyok rá-. valószínűleg ezt az embert vagy nem ismerjük igazán, vagy minden kis apró tulajdonságát és életét ismerve és összegezve tudjuk nyugodtan felvállalni, úgy, hogy magunkkal is tisztában vagyunk, és az élettel.
persze mindannyian a tökéletességre törekszünk, és a tökéletest keressük, és beleesünk abba a hibába, hogy ami nem tökéletes, az nem is jó. ilyenkor ledöbbenek általában. van aki szerint létezik a tökéletes? a big ben is késik, sőt lehet néhány ezer év múlva összedől...
mennyi mindent tagadunk meg önmagunktól a közvélemény, embertársaink rosszalló tekinteteitől félve, s itt már nem csupán a -nem lehetek erre büszke- gondolat a dominás, hanem a -mit gondolnának? - emlékeim ha nem csalnak, már az óvodában szorongtam, mit is gondolhat a ,,barátnőm,, mivel nem akarok tejet inni, csak teát. ez a félelem olyannyira szorított sarokba, hogy egy idő után csak titkon ittam a teám, és nem is mutattam, hogy nekem a fehér ( akkor büdösnek és rossznak ) gondolt ,,nedü,, helyett a kis bögrémben tea van. nem voltam büszke, sőt fokoztam ezt szégyen érzettel. ugye milyen banálisan hangzik ez?! ... ha az emberek átlag életkora 120 év lenne, de a szellemi fejlődésünk azonos ritmusban történne mint mostani átlagunk, azt hiszem az ember tehetne bármit, amivel mások fizikai épségét és biztonságát nem veszélyezteti. képessé vállnánk tapasztalataink begyűjtése után az elfogadásra. valamiféle komplexebb elfogadására saját, a másik, mások hibáival (átlagtól eltérő viselkedésforma) szemben. igen, amire nem lehetünk büszkék, azt könnyen soroljuk a hiba, és szégyen kategóriába, így nőhette ki magát a büszkeség egyik legelismerőbb ön és más elismerő, fokozott háttérérdemet rejtő, jelzőnek minősíthető igévé.
