nagyon régi kellemes érzés, hogy mikor hazamegyek kis pesti garzonomba, nem üresen vár, hanem élet van benne. izgalmas és megnyugtató. siettem, hogy sokáig ne várakoztassam. kissé távoli kávé illat lengte be a szobát és a maga megnyugtató jelenléte. mintha kelléke lenne a lakásnak, melyet sokáig kerestem a piacokon, s most megtaláltam.
váltanom kell, mint mindig, amikor én kerülök egy más közegből haza. türelmesen hagyja, hogy megszokjam a gondolatot, itt van. szerethető kelléke lett életemnek, és megingatna, ha egyik napról a másikra eltűnne. nem szeretek elveszteni dolgokat, amiket én magam még nem szántam kidobásra.
beszélgetünk, de gondolatban teljesen máshol jár az eszem. végiggondolva az aznapi pontjaimat, mit teljesítettem és még mit nem, teljesen megnyugszom és a természetesség kellemes tudata önt el. minden úgy van jól, ahogy van és ameddig tart. ilyenkor mindig két kóbor, magányos lélek van a lakásban, akik igyekeznek egy rövid időre elfelejteni, hogy a maguk valójában ők nem tartoznak egymáshoz, s a lopott idő-zsákmányt maximálisan kihasználva töltik el azt az időt, amikor a tükörben két lélek egymás mellett áll, s a testek a másikban valami kiegészítést találnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.